Megnézni: Across The Universe

 2008.03.05. 19:14

 

 

Én szeretem a zenés giccses filmeket, szóval lehet,hogy ez másoknak nehezen emészthető műfaj, de lássuk, hogy miről is van szó!

Tegyük össze a Beatles dalok legjavát, az őket meghatározó eseményeket, stílusirányzatokat, a dalszövegekből építsünk félig meddig értelmes párbeszédeket, szórjuk meg kevés csillámporral és giccsel és kész is van a filmünk:) Ennél többre ne is nagyon számitsunk, nem azt mondom, hogy a film nem szórakoztató, de nem is fogja megváltoztatni az életünket.

Mi az ami tetszett?

A dalok nagyon jól vannak kiválogatva, szinte alig vannak párbeszédek, de a zene tökeletesen kifejezi az érzéseiket, és mondanivalójukat. Nem csak arra épült, hogy jól ismert Beatles szerzeményeket adnak elő, hanem a zenekar szinte egesz karrierjét bele vették, szinte végig burkolt vagy nyilvánvaló utalások vannak az életükre (Pl. minden szereplő a nevét egy ismert Beatles dal vagy figura után kapta, meg még a párbeszédekben is gyakran dobálóznak a dalszövegek címeivel). Pedig ez a film nem is róluk szól.

A látvány lenyűgöző, szinte minden jelenetben van egy erős kontraszt. Örültem, hogy nem ismert nagyágyukat tettek a főbb szerepekre, látszik rajtuk, hogy élvezik amit csinálnak. Bár fel-fel bukkan 1-2 ismert arc, mint pl Bono, Joe Cocker, és Salma Hayek, de szerencsére nem ők a dominánsak. Két nevet nem árt rögtön megjegyezni: Jim Surgess és Joe Anderson, azóta mindketten több filmszerepet aláírtak, és én sok reményt fűzök hozzájuk.   

Mi az ami nem tetszett?

A történet nem csak unalmas, hanem egyben lopott is. Olyan, mintha a "Hair"-t néznénk újra végig, csak sajna ez a film nem olyan jó!

Evan Rachel Wood nem tud énekelni...nagyon nem, és sajna a filmben többször is hosszan próbálja bizonyítani az ellenkezőjét.

A vége borzalmasan giccses!

Én 5/10 pontot adok neki, mert mégis csak különleges, és egyedi, de sokkal többet vártam tőle!

 

 

 

Címkék: kritika film kultúra jim strurgess across the universe

A bejegyzés trackback címe:

https://poprocks.blog.hu/api/trackback/id/tr95367194

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2008.10.04. 13:09:03

Nekem nem tetszett, nem jöttek be a dalok sem, sem a sztori. Egy tetszett csak, mikor a zöld ruhás csaj énekel, azt hiszem ez a második szám.

poprocks 2008.10.22. 12:33:35

Hát nézd, ez a film a Beatles szerelmeseinek készült, ezek szerint te nem tartozol közéjük:)
süti beállítások módosítása