Najó talán ez a cím egy kicsit erős, de Edward D. Wood Jr, az életben nem igazán számíthatott sikerre.
Ő leginkább arról híres, hogy a világ legrosszabb rendezőjeként emlegetik. Nevezetes volt még Lugosi Bélával való barátságáról, tranvesztita hajlamairól, porno filmes "karrierjéről". Viszont kitartó és lelkes volt, és semmi nem tudta visszatartani a filmkészítéstől. Még a legpocsékabb kritikák is fel tudták vidítani, és új alkotások készítésésre ösztökélték a rendezöt.

Eme érdekes ember életéről szól Tim Burton 1994-es filmje az "Ed Wood".
Maga a történetről nem is szeretnék sokat mondani, Ed Wood (Johnny Depp) pályafutását követi nyomon. Hallhatunk benne filmjeiből dalokat,és részleteket, és néhány film kuliszzái mögé is bepillanthatunk. Inkább 1-2 érdekességel szórakoztatlak téged kedves olvasó:)
A film megnézése után, nagyon kíváncsi voltam, hogy a látottakból mi az igazság és mi nem, illetve, egyedi stílusa is magával ragadott..meg persze a rendező Tim Burton is tartogat meglepetéseket!


Viszonylag pontosan követi nyomon Ed Wood életét, persze néhol akadnak bakik, és eltérések, amit a film szempontjából  nem találok fontosnak. Persze nem kell mindig elhinni azt amit látsz:)
Végig fekete-fehérben játszódik. Ez nem eröltetett művészi eszköz, és igazából még a film hangulata is sokkal jobb tőle. A legenda szerint  azért rendezték fekete-fehérben, mert nem tudták, hogy Lugosi Bélát, hogyan ábrázolják színesben. Amikor Tim Burton felvázolta a terveit a Columbia pictures-nek ott nem igazán örültek neki. Végül a Touchstone-t sikerült meggyőznie.
 Lugosi Bélát megszemélyesítő Martin Landau Oscar díjat kapott alakításáért. Megjegyzem, tökéletes magyar-angol akcentussal játszik. Erre legtöbbször kevesen figyelnek, vagy sokszor mindegy, hogy orosz vagy magyar mert egyesek szerint a kettő ugyanaz....... A legrosszabb példa erre a "Chicago" c filmben volt ahol a magyar lányt egy ukrán színésznő alakította. Végig oroszul beszélt, a magyar résznél pedig maradt a szláv akcentus.
Na vissza Ed Wood-hoz:
Martin Landau Oscar szobrában van egy kevés irónia, mert egy olyan embert formált meg akit egy ilyen átadóra szinte még meg se hívtak. Illetve ő volt az első olyan díjazott, aki valóságos filmtörténeti alakot formált meg.
Az "Ed Wood" több utalás is van a "Plan 9 from outer Space"-re, amit a mai napig a "filmtörténet legrosszabb filmje"-lént tartanak számban. Felcsendülnek belőle dalok, felbukkannak szereplők, helyszínek stb.

Ed Wood fiatalon 54 évesen távozott el az elők sorából. Adigra már lakásából is kidobták, és pornográf képregényekből és filmekből tartotta fent magát. A fent említett "Plan 9 from outer Space" volt az utolsó fimje, amiből egy centet se látott. Az őt támogató baptista templom kapta mind.

Röviden ennyi:) Sajnos bárhogy kerestem nem találtam arra utaló nyomokat, hogy ez a film megjelent volna itthon DVD-n. De esetleg a www.filmmuzeum.hu oldalon tudtok érdeklődni. Illetve néha leadja 1-2 magyar adó.







Ajánlom még Johnny Depp a filmel kapcsolatos interview-ját. szerintem érdekes.

Címkék: film kultúra tim burton

A bejegyzés trackback címe:

https://poprocks.blog.hu/api/trackback/id/tr73479002

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása