Nem rég, kb. 1 órával ezelött ért végett a Coldplay budapesti koncertje. Őszintén szolva nem tudom mit írjak. Leginkább azért mert nem találok szavakat, de akik ott voltak azok tudják, hogy miért, akik pedig nem azoknak nem szivesen fájdítom a  szivét.

Csapjunk rögtön a közepébe, bevallom nem gondoltam volna, hogy ennyire jó lesz. Persze rengeteg felvételt láttam már, illetve 2 live DVD boldog tuljadonosa vagyok, de élőben mindez máshogy szokott kinézni. Elsősorban Chris Martin és zenekara közvetlensége nyűgözött le. Csak, hogy viruljon a magyar bemagolt egy "köszönöm, köszönöm, köszönöm"-et, illetve egy "jól érzem itt magam" vagy valami hasonlót amit elég gyakran ismételgetett. Másrészt minden dal után megköszönte, hogy ott vagyunk... persze ez elég kevésnek hangzik, de kevesen szokták "ennyire" megeröltetni magukat, és rengeteget dob egy ilyen a koncert hangulatán. Ami még feltünt az Chris Martin érdekesen idétlen de aranyos mozgása, az ember nem tudta megállni, hogy ne érjen fülig a szája.

Már az első dobverés után uralták a színpadot és a közönséget egyaránt. Az új albumuk nyitó dalát a "Violett Hill" követte és utána sláger-slágert ért, nem győztünk tapsolni és énekelni (mert azt is kellett). Mik is voltak...(ha kihagyok vmit szoljatok) In my place, clocks, Viva la Vida, Cemeteries of London, Politic, The scientist, speed of sound, The hardest part, Yellow, stb stb stb magyarul egy egész szép csomagot kaptunk.

Ha lehet egy koncertet tökéletesen előadni, akkor Chris Martin az élő példa. Nem csak perfect módon váltott gitárról, billentyűre, de gyermeteg módon fetrengett nekünk a földön ha arról volt szó. 

Számomra a legemlékezetesebb pillanatok:

A koncert közepén, a banda áttelepült egy kisebb színpadra, ahol többek között eljátszották a "God put a smile upon your face" illetve a "talk" egy érdekes technós hangzásu egyvelegét amivel levettek a lábamról. Illetve Chris Martin zongora szólója a "The hardest part" éneklése közben. Számomra mindig kicsit közömbös volt ez a dal, de a ma esti verzió nagyon belopta magát a szivembe.

A vége elött úgy döntöttek, hogy futkároznak egy kicsit, és a hátul ulő nézők közötti szektorban eljátszották a "The Scientist"-t. Furcsa volt, hogy nem sirni támadt kedvem hanem inkább mosolyogni.

A "Viva La Vida" LEHENGERLŐ volt. pont.

Remélem hamarosan visszatérnek hozzánk! És nagyon remélem, hogy kiadják a turnét DVD-n is mert akarom karácsonyra!

 

 

 

 

 

Címkék: zene koncert coldplay

A bejegyzés trackback címe:

https://poprocks.blog.hu/api/trackback/id/tr11678601

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

etus 2008.09.24. 13:27:54

Nem találok szavakat én sem. Teljesen letaglózott a koncert, utána azonnal borozni támadt kedvünk a barátokkal, de szinte nem is szóltunk egymáshoz. Azért is furcsa a katartikus élmény, mert különösebben nem is voltam coldplay kedvelő, de ezek után bevésődött, jó mélyen. Köszönöm nekik!

poprocks 2008.09.24. 14:41:12

Hát bizony, nekem is borozni támadt kedvem így 1,5 órát késtem ma a melóból...oops:)

etus 2008.09.24. 19:33:59

Én is elkéstem! Ma megnéztem a youtube-ra feltett felvételeket, és ha nem is voltak megfelelő minőségűek, akkor is bőgtem!:) Ki jön Milánóba?

mizeka · http://mizeka.blog.hu 2008.09.24. 20:17:17

hjaj, nekem is boroznom kellett volna...

~Alice~ · http://dailyoutfitplans.tumblr.com 2008.09.24. 21:50:53

nekem tegnaptól Yellow a világ, felejthetetlen élmény volt!

poprocks 2008.09.24. 23:05:05

számomra minden daluk új értelmet nyert:)

Anita 2008.09.26. 17:14:10

Hohó,az első képen felfedeztem a vigyori fejemet..ELéggé aranyosak voltak:)
A kép amúgy zseniális..Nem csak az,a pillangós is,az utolsó is,mind,gratula.

poprocks 2008.09.26. 17:28:50

Örülök:) Én is fedeztem már fel rajta ismerőst:)
Köszi a kommentet:)

Zoz 2008.09.27. 16:30:31

Yippy!!! Igen én is rajta vagyok az első képen! 2 dolog: bemutathatták volna a zenekart és mi a francért kellett hátra menni zenélgetni amikor én ott álltam legelől??!! Egyébéként hihetetlen jó koncert volt - hogy legyen már egy férfi vélemény is itten :D

poprocks 2008.09.27. 16:33:27

Még azt a 10 percet is sajnálod a szerencsétlenektől akik nem kaptak állójegyet???:)

Zoz 2008.09.27. 17:23:21

Hát ha nem pont a scientist lett volna az egyik szám akkor izé...akkor is sajnálnám mert önző vagyok. :D

mizeka · http://mizeka.blog.hu 2008.09.28. 17:42:18

én nagyon is örültem, amikor odajöttek hozzánk... csak végül semmit nem láttam belőlük, mert mindenki elénk tornyosult hirtelen :s

lilitekla 2008.09.28. 19:14:22

Akkor nem rivok annyira, hogy a másik oldalra volt jegyem.
Hál' Istennek ahogy elkezdődött az első szám, egy csaj visítva felugrott fotózni, így mindenki felállt, hogy lásson... Sajnos, messzi voltunk, de azért akkor is jobb volt táncolva énekelni meg sikogatni-ordibálni. :)