Koncert: Gogol Bordello

 2008.04.10. 20:48
Igaz már felléptek a Szigeten az A38-on, és még voltam 2 másik fesztiválon ahol játszottak, do most kedden sikerült először megtekintenem a Gogol Bordello-t! Bár már egy ideje hallottam róluk meg ismertem úgy kb. 2 dalukat, mégis csak 1-2 hónapja kezdtem igazan belemerülni a zenéjükbe ugyanis akkor láttam a "Live Earth"-ös fellepésüket Madonnaval és nagyon tetszett.

A koncert szuperjó volt. Tökéletes példája annak, hogy lehet szinte 0 költségvetéssel fergeteges előadást tartani!  Eugene Hütz  tökéletes frontember, kb ahogy fellép a színpadra fel tudja spanolni a közönséget,  másrészt nem fél a nézőkkel kontaktust  teremteni ami nem hátrány.  A dalok vegyesek voltak  szinte minden albumról  lehetett hallni a legjobbakat , az emberek nem kis örömére, mondjuk, hogy a PECSA-ban forró volt a hangulat! Elég későn kezdtek, ami nem volt túl jó, mindenki egy kicsit türelmetlen volt. Az előzenekar se volt egy nagy szám, és zenéjükből 30 perc is bőven elég lett volna, de ők kitartóan lenyomtak több, mint 1 órát. De a koncert megért minden várakozást. Éjfél körül indultunk haza, cigarettafüst és ránk borogatott sör illatával, kevés levegőt kapva, és eldöntöttük, hogy nem ez volt az utolsó Gogol Bordellonk:)

1-2 fotóm az estéről:
























És a Live Earth-ös fellépés:

Címkék: zene kultúra koncert gogol bordello madonna

A bejegyzés trackback címe:

https://poprocks.blog.hu/api/trackback/id/tr49420346

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.