Mit kaptunk idáig az ausztráloktól? Nicole Kidmant, Crocodile Dundee-t, az Ac/Dc-t Mel Gibsont, és még sorolhatnám. 1996-ban megismerhettük Baz Luhrmann rendezőt is, és az ő sajátos képi világát melyet a Romeó és Júliában követett el. Idén pedig megkaptuk tőle Ausztráliát egy kellemes 165 percre.

Casablanca, Titanic, Pearl Harbour- nagy nevek, helyszínek, filmek, melyek a történelmi események középpontjába halhatatlan szerelmet állítanak, ezzel hősöket és felejthetetlen szívtiprókat kreálva. Valami hasonlóra törekedhetett Luhrmann is, csak az a baj, hogy a potom 150 millió elköltött dollár után, egy erőltetett, végtelen történetet kapunk, egy kevés ausztrál nemzeti öntudattal megspékelve.

Szerelmes történeteket tonnaszámra kapunk a világ minden tájáról, néha a körítés jelenti a sikert. Sajnos pont a címben szereplő kontinensről tudunk meg keveset. Márpedig ha valaki a nem is olyan kicsi hazája nevével áld meg egy filmet, és ennyi pénzt költ el rá, illene egy kicst jobban odafigyelni a részletekre, és legalább honfitársainak nem csalódást okozni. Márpedig a film legnagyobb kritikusai idáig az ausztrálok. Luhrmann mindenesetre napjainkban is kényes témához az "ellopott generáció" történetéhez nyúlt. Az újonnan érkezett angol telepesek ugyanis, a benszülött gyerekeket elválasztották a családjuktól és rezervátumokba kényszerítették őket. Ilyen incidensek még a 70 s években is történtek. Az újonnan megválasztott miniszterelnök nyilvánosan is bocsánatot kért. A  perek, kártérítések azóta is húzódnak. Már csak idő kérdése volt, hogy melyik rendező veszi a bátórságat és megfilmesíti az eseményeket. Van egy olyan érzésem, hogy Luhrmann próbálkozását, még több alkotás fogja követni.

A történet a II. Világháború idején Észak- Ausztrália Darwin környékén játszódik. A japánok pár hónapja támadták meg Pearl Harbourt, a harci viszony egyre élesebb. Ekkor egy angol, hölgy, Lady Sarah Ashley (Nicole Kidman) személyében, megérkezik az országba, hogy túladjon hatalmas marhacsordáján. Ez a helyi legnagyobb kereskedőnek King Carney-nak (Brian Brown) nem tetszik és mindent elkövet, hogy keresztbe tegyen a férjét éppen elvesztő hölgynek. Lady Ashley segítségére siet Dover (Hugh Jackman), hogy a marhákat mielőbb Darwinba terelhessék. Közben Ashley szárnya alá veszi a farmján szaladgáló félvér kisfiút, akit varázsló nagyapja tanítgat az aboriginal élet minden csínjára. Így élnek boldogan míg be nem üt a kalandvágy, a misszió, a kapzsiság és persze a japánok!

Aki szereti Lurhmann stílusát, képi világát, ötletes trükkös megoldásait, és elsősorban ezért nézné meg a filmet, az egy kicsit csalódni fog. Talán a film első 30 percére jut nekünk a vicces stílusból, a szereplők néhol teátrális játékából és a mesebeli ötletekből. Utána ezek sajnos elfelejtődnek. Bár Nicole Kidman játéka szerintem hibátlan, és egy kedves szerethető karaktert formál meg, aki néha bohókás, viszont erős és magabiztos jellem, a férfiak uralta kopár és forró vidéken.

És ha már kopár, forró vidékről, azaz Ausztráliáról beszélünk, had mondjam el, hogy mi zavart engem. Darwin és környéke 3 dologról hírhedt, éspedig a krokodilokról, a legyekről, és a fehér embernek nem való hőségről. Ez valahogy a filmben nem jön át, ezek után az egész számomra, nem volt hihető. Lady Ashley a legtöbb jelenetben makulátlan külsővel, kis kardigánban flangál, még a haja szála se görbül. Sehol egy izzadságfolt, egy kipirosodott arc, még marhacsorda vezetés közben is csak minimálisan koszolta össze magát. Persze az epikus hősnőnek, csodálatosan kell kinéznie, mint egy tündérmesében, de ha a hihetőség határain belül szeretnénk maradni Ausztráliában, akkor szerintem áldozatokat is kell hozni. Illetve, kevésnek tartottam azt az 1 krokodilt, 2 db legyet, és 0 kígyót, amit a filmben láthatunk. Még mondjuk, az elején ugrándoznak kenguruk, de Ausztrália pont az állatvilága miatt az ami. Egy érdekes és izgalmas kontinens, mely sivatagában mindenhol veszély leselkedik a tudatlan emberekre. Ehelyett kapunk festői, kicsit természetellenes tündöklő képi világot és tájakat, melyeken sokat dolgozhattak a grafikusok, ahelyett, hogy a környék valódi szépségét hangsúlyozták volna. De talán pont a szép fényképezés az, ami a néző figyelmét közel 3 órán keresztül le tudja kötni.

A főbb szerepeket Lurhmann helyi illetve nemzetközileg is elismert színészekre osztotta. Nélkülük persze nehezen lehetett volna az ausztrál akcentussal beszélő Darwiniakat eladni, ami legalább összejött a filmen. Csak sajnos ülünk, ülünk, nézzük, de csak nem jön el a vége. Pedig tudjuk, hogy mi lesz a befejezés, amint elkezdődik a film, annyira ezért nem furfangos a történet. Én azért úgy vagyok vele, hogy érdemes megnézni, még ha nem is kell túl sokra számítani!